Bemutatkozás

 



Markos Tamás gyógymasszőr, aikido sportoktató (2. dan)

1978-ban születtem Miskolcon. Az Avason, panelházak sűrűjében nőttem fel, de gyermekkoromat meghatározta a természet szeretete, a hosszú, nyári kempingezések a Gólem-tó partján, a békés emberi kapcsolatokra való törekvés, és a segítségnyújtás annak, aki segítséget kér. Közvetlenül érettségi után, szinte egyidőben kerültem kapcsolatba Miskolcon az aikido lágy harcművészetével és a buddhizmus tanításaival, amelyek életem alap építőköveivé váltak. Már fiatal felnőttként kiderült, hogy jól megértjük egymást a gyerekekkel, és ezzel az adottsággal, vagy inkább lehetőséggel nem csak apaként, de oktatóként is szerettem volna élni, így tanulmányaimat aikido sportoktató szakon folytattam, és a végzettségem megszerzésének pillanatától kezdve, igazi hivatástudattal gyakorlom az oktatást. Természetgyógyász alapvégzettségemet egy személyes veszteség motiválta, szeretnék utat mutatni a betegségek megelőzésében. A természetgyógyász alapvizsgám után gyógymasszőrként tanultam tovább, és szereztem diplomát. Az életet egy végtelen tanulási folyamatként látom, így nyitott érdeklődéssel fejlesztem tudásomat tovább, többek között az akupresszúra, és az ortopéd masszázs irányába. A gyógymasszőrként elért sikerek, a fájdalom enyhítése minden alkalommal nagy örömöt okoz, úgy érzem rengeteg pozitív energiával tölt fel a hivatásom. Szabadidőmben a terepfutás, a nagy családi társasjátékozások, és az olvasás nyújt kikapcsolódást számomra. 

 



TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK:

Miben tudok segíteni?

Masszázs és gyógymasszázs